Németh György

Egy-két mondat 2.

Egy-két mondat 2.

2012.04.22 - 2012.05.27.

Megkaphatná a Miniszterelnökség a lakcímeket

Eddig is minden adat hozzáférhető volt, amúgy meg nincs titkunk...

 

Hajmeresztő a tranzakciós adó ötlete Chikán szerint

Csapásokat adunk és kapunk, az adórendszer is így működik! De a csapásokra nem kell feltétlenül gyűlölködéssel, lappangó haraggal felelni… Legyünk udvariasak, kezdjük el dolgozni és fizessünk adót, a „potyautasokat” szűrjük ki. Most inkább mindenki csak teng-leng. De még dolgozni sem elég, több kell ennél, alkotni kell, s a haza fényre derül!

 

További lépéseket sürget Európától az IMF

Az euró övezet (és Európa) országaiban még nem sikerült megteremteni a gazdasági érdekközösséget, és ezzel együtt az igazi emberi közeledés lehetőségét sem! Talán azért, mert a tagországok úgy érzik, hogy Európa egyetlen nagy „csalás”, mert nem segítette őket, hogy luxusautóban tudjanak a mennyországba utazni. Pedig annyi történt, a buli kicsit alább hagyott és közben el kell mosogatni! A gödörből, csak „áldozatok” – a dolgozó/alkotó ember vére - árán lehet kikecmeregni, az IMF/Világbank most dönt az „áldozatok” elosztásáról. Bízom benne, bármilyen döntés is születik, a magyarság belenő a kiosztott szerepbe és naggyá érleli azt!

 

Harcolna az internetadó ellen az MSZP

Az MSZP hecckampányban jó, de amikor a nemzet teljes áldozatot követelt, akkor elbuktak!

 

Puzsér: Miért szól Schmitt mellett, hogy olimpiai bajnok volt?

Puzsér Róbert kissé izgatott, szószátyár, hiú modorában és fellépésében, talán olyan, mint egy nem teljesen tehetségtelen színész, ÉS/DE alkotóerejű, sok szellemi energiájú, és küzd az elpusztulni látszó műveltség megmentéséért. Talán, még legszemélyesebb magánügyévé tudja tenni, amivel foglalkozik, és ez ebben a lesüllyedt ízlésű, pojácás „nyájtévés” világban hősiességnek számít! Közvetlenül, cikornyás köntörfalazás nélkül, nevén nevezi a gyereket, mégis azt gondolom a Schmitt ügy tanulságait már mindenki levonta, újramelegíteni felesleges.

 

MSZP: Az EB továbbra is figyel

Jaj, ez a vakaródzós, viszketős izgalom Tabajdi Csabában (és az MSZP-ben), legalább leheletfinoman örülhetnének, hogy EU-IMF hiteltárgyalások megkezdődnek! A lényeg, könnyebben maraduk Európa szekerén. A sziklagörgetés a csúcs felé, meg a védjegyünk lesz!

 

15 milliárd focira a sportági adókedvezményből

A „látványcsapatsport” labdarúgás, már nem sport, inkább mutatványos üzlet, miért kell támogatni?

 

Fidesz: Csalás és lopás gyanújának árnyékában él Gyurcsány

Ha Gyurcsány Ferenc szakdolgozata „plágiumgyanús”, akkor - bizonyítás után - levonandók a megfelelő jogi és erkölcsi következtetések. De a „Birodalom visszavág” típusú ügyet kreálni belőle, megbosszulni Schmitt Pál ügyét, mesterkélt, szánalmas dolog! Inkább az a szomorú és elkeserítő, hogy saját alkotóerő, többlet gondolat nélkül is, politikussá válhat bárki.

 

Gyurcsány feljelentést tesz lopás miatt

A tisztességtelenség már úgy terjed az országban, mint az influenza és Gyurcsány Ferenc már régen megkapta! Kezdetleges és gyatra - feljelentgetős - védekezésével élete nagy vizsgáján is elbukott, és már a tartását sem mentheti, az élet ellene felelt!

 

Gaskó szerint nincs ok az ünneplésre (2012. május 1.)

Ma ünnepeljük nyugodtan, de holnaptól sürgős dolgunk van! Európát az európaiakkal együtt kell megváltanunk, a többi feladat már csak mutatvány, és nemzeti kábítószer!

 

Csőd szélén tartott választásokat Görögország

Görögországban kezdik felfedezni, hogy nemcsak az egyén megy tönkre, ha többet költ, mint amennyije van, hanem az ország is! Érdekes, hogy ez meglepi őket. A görög „hős” most a győzelem reménye nélkül harcol, tudhatná, a barikádokon már nem dől el semmi!

 

Orbán: Nincsenek oligarchák

Orbán Viktor szerint nincsenek oligarchák, a Fideszben legalábbis! Lehet, hogy nincsenek, de privilegizáltak szép számmal vannak, és persze arra hivatkoznak, hogy a „nép” érdekében tömik a zsebüket. Vagy lehet, hogy csak az emberek nem bírják elviselni, ha valaki/valami túlnő az átlagon?

 

Új receptet ír az IMF

A mostani helyzetben a francia elnökválasztás eredménye, a spanyol válság, a görög választási eredmények mind Magyarország malmára hajtják a vizet, akár az EU döntéshozói, vagy akár az IMF tárgyalások kapcsán. A politikusok nehezen, de ébredeznek, és most már észrevették, hogy a megszorítás vezérelte gazdaságpolitika nem hoz gazdasági növekedést, növekedés nélkül pedig nehéz lesz csökkenteni az államadósságokat. Persze az IMF megállapodás nem elég! Ha Matolcsy György továbbra is kiszámíthatatlan adókörnyezetben tartja a gazdaságot, az eddigi szektorális átmeneti adókat megpróbálja állandó adókká alakítani, esetenként még jobban megadóztatva egyes szektorokat akkor a magyar gazdasági csoda még várat magára!

 

5,5 milliárd iskolai sportpályákra

Ha nem valamiféle divatos parádéról szól ez az egész, hanem tényleg „természetes jó szándék” vezérli a mai gyerekek, fiatalok, mozgás lehetőségeinek kibővítését, dicséretes!

 

Cséfalvay: Néha túl gyorsak voltunk

Az elmúlt két év „eredményein” az is látszik, hogy a világgazdaság csavaros labirintusairól és a magyar gazdaság zugútvesztőiről van még mit tanulnia a kormánynak. Látni kell, a növekedés gyenge, a foglalkoztatottság alig több mint ötven százalékos, az állami újraelosztás kevéssel kevesebb, mint ötven százalékos, a közteherviselés még mindig egyenlőtlen, az állampolgárok jelentős része még túlzóan magas juttatásokat kap az államtól. Hatékonyabb és határozottabb megoldásokra van szükség! Ugyanakkor többet kell foglalkozni a politikai, társadalmi rendszer visszásságaival, és kerülni kell a garasos agressziót! A most következő macskajajos böjt idején, pedig nem egyik kézzel elrontani, amit már a másik kézzel megjavítottunk. Bár semmi sem biztos, ez az egyetlen bizonyosság, mégis ennek megfelelően kell élni!

 

Görög tragédia

Görögország gazdasági kudarca akár kilép az EU-ból, akár nem, a dominósor első eleme! Azután jön Spanyolország, Olaszország, és az eurót, lehet, hogy pillanatok alatt a szemétkosárba dobja az idő.

 

Lezajlott a csíksomlyói búcsú

Az ilyen események elősegíthetik, hogy az emberek megtalálják a mélyükben lakozó békét!

 

Demokrácia ott van, ahol kérdeznek

Az egyén boldogulási életfeltételeit tökéletesíteni akaró Amerika, megkopott ugyan, és most már nem a távoli jövő, hanem a jelen javaiért marakodnak az állampolgárai, de ne dobjunk ki mindent, ami amerikai. A nagy „amerikai álom” nem valósult meg (nem is fog), de a szabadság többlete még mindig hitelesebb, mint sok ködös utópiát kínáló más országé. Az erősebb civil társadalom, a korrupció mentesebb üzleti környezet megteremtésében és az erős, független média létrehozásában tanulhatunk még!

 

Marslakók vagy demokrácia?

Lehet Marslakókkal, vagy Marslakók nélkül is demokrácia, ez nem a Marslakókon múlik! Rajtunk. Amilyen te vagy olyan a hazád!

 

Az MSZP értéket közvetít

Az MSZP „érték” közvetítésében úgy látszik, újabb zűrzavaros megfelelési kényszer ütötte fel a fejét! A magyar futballrajongók - MSZP általi - „bevonása”, a politika közterein inkább szánalmas, mint nevetséges. Ha az MSZP, a Fidesz „rendes” ellenzéke szeretne lenni, a mostani produkciónál sokkal többet kell tennie. Az MSZP-nek több „villogó” ötlet, nagyobb találékonyság és fantázia kell, mert a jelenlegi kontár, unalmas és szegényes politizálás „nem méltó” a Fidesszel szemben, és nem csak azért, mert minden hatalmon lévő pártot minősít, az ellenzéke is!

 

Hatszáz kerékpárt áldottak meg Mezőkövesden

„a háborúkban az ágyúkat és a tankokat is megáldották, mindkét oldalon, ugyanaz az egyház...” ez az árvalányhajas, kurjongatós, melldöngetős időszakban is „érthetetlen” volt… Most, a kerékpárok megáldását „meglepetéssel” szemlélem, de azért továbbra is római katolikus maradok!

Egy-két mondat 2. Tovább
Egy-két mondat 1.

Egy-két mondat 1.

2012.04.28-2012.12.31.

 

Önmegsemmisítő üzemmód

Sajnos Európában kinyílott a pokol kapuja, már semmi sem biztos, ez az egyetlen bizonyosság. Ennek megfelelően kell élni!

 

Balog: Pozitívan értékelik Németországban a magyar romastratégiát

A roma kérdés döntően szociális probléma. Legalább addig támogatni kell a romák életfeltételeinek javulását, hogy arra a társadalmi küszöbre elérjenek, ahol már nem követelni, hanem bizonyítani kell. És figyelni kell még arra is, hogy a roma szabadító - „hordószónok” - vezetők, indulataikat ne a roma támogatásokból finanszírozott luxusban vezessék le.

 

Gyurcsány feljelentést tesz lopás miatt

Gyurcsány Ferenc a plágium gyanú elején fesztelenül, kedélyesen nyilatkozik, mint aki, egy a múlt ködébe veszett történetről, anekdotázgat. Most feljelentést tesz! Kalapáccsal kidörömbölt mondatai, hogy lopás miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz, már inkább magakelletés, emellett a cinizmusát már úgy leheli ki magából, mint a részeg, a szájából a bűzt! Be kell látnia, még ha úgy érezte is, hogy személyes megbízatása van a magyar közéletben, ennek vége!

 

Búcsú Gyurcsány Ferenctől

Gyurcsány Ferenc most már bármit tesz, könyörög, hiteget, fenyeget, politikai szerepét – saját magának köszönhetően – elvesztette! Gyurcsány politikai sakktábláján, számára már csak rossz lépések vannak, bármit tesz, csak ellenfelei politikai csahosaiba ütközik. Ha van még benne, veleszületett emberi dignitás, visszavonul, és nem várja meg, hogy a politika tortáján - mint a megavasodott tejszínhabot - mindenki elkerülje!

 

Pál Feri: A vallás kötött formái szabadságot kínálnak

Azért az Egyház hitelesebb lenne, ha az idők folyamán nem gyűjti, és nem őrzi oly féltő gonddal a kincseket. Az Egyháznak még sok minden tennivalója van/lesz, hitelesebben érdemes működnie! És akkor, a kiüresedetté és gyakran formalitássá vált Egyház nem csak egy panoptikum lesz, ahol néha átdereng az Isten. Persze, nagy izgalomra nincs ok, az Egyház által per saldo jobbá lett a világ!

 

Európa, a kísérleti laboratórium

Cohn-Bendit politikai tevékenységében nehéz meglátni, mi a politikai trükk, neurotikus tetszelgés vagy exhibició. Színészies önmutogató, vagy csak nem tudja előadni a tudatában megülepedett politikai szerepét. Lehet, hogy az euroanarchizmus társadalmi „szerepe” mindössze kitalált szintetikus politikai hordalék, amiből jól menő „ipart” tud/akar csinálni! 

 

Magyar nemzeti sms-ezők, szevasztok!

„A háború nem eszem-iszom, nem haverok, buli, Fanta. A háború vér, emberhalál, gyilkolás és szenvedés.” A társadalmi konfliktusok megoldásában a háború, az erőszak, a barikád már nem dönt el semmit! És, ha csakugyan nem segíthet már más, csak az agresszió, akkor elvesztünk és semmi nem segíthet!

 

Szolgálat alól felmentve

Tóta W. Árpád lehet, hogy „félkarú” forradalmárként úgy gondolja, valami ledőlt, ami eddig tilos volt, most már mindent szabad! De érdemes tudnia, az asztalra nem illik a lábat felrakni, a tortából egy szelet illendő vendégségben. Írásával kapcsolatban - cikkeit mindig elolvasom - szeretném megjegyezni, hogy a nyilvánosság előtti, szellemi bírálat felelősségéről, valamint egymás tiszteletéről, érdemes elgondolkoznia!

 

Zeusz villámai

Az európai politikusok nagyon nehezen ébrednek, de most már lassan észrevették, hogy a megszorítás vezérelte gazdaságpolitika nem hoz gazdasági növekedést, növekedés nélkül pedig nehéz lesz elfújni az államadósságokat. A francia elnökválasztás eredménye, a spanyol válság, a görög választási eredmények szerencsére Magyarország malmára hajtják a vizet, mind az EU döntéshozói, és mind az IMF tárgyalások kapcsán. Orbán Viktor miniszterelnök is békülékenyebb hanggal nyilatkozik az IMF-ről, talán még azt is mondta: "az IMF a barátunk”!? A megállapodás így hamar létrejöhet! 

 

21. századi utópiák

Fonnyadt ”gondolatok” jutottak eszembe a 21. századi munka világáról és a munkahelyekről. Nehéz feladat és felelősség, formálni, harmonikusabbá és élhetőbbé tenni munkahelyünket, és ez által életünket is. A történelem és a nagy irodalmi művek, mind arról tanúskodnak, a rabszolgatartó, a feudalista, a kapitalista és a szocialista társadalomban/rendszerben az ember ugyanaz maradt, kapzsi és irgalmatlan. Egy 21. századi munkahelyen azt várják az embertől, hogy a „tulajdonos/főnök” érdekeit szolgálja! Persze a tehetségesek nagy ritkán alkothatnak, ha tudnak, de alkotás helyett, inkább csak kivitelezésre jut, ha jut lehetőség. A Waldorf-iskolából kikerült fiatal, ha van műveltsége, és türelme, esetleg abban bízhat! A flow-ra egy darabig, még biztosan várnia kell!

 

Nem kell rágörcsölni

Tóta W. Árpáddal ez egy jól sikerült interjú! Ha a durva szavakat, a kondicionált trágárságokat kerüli, mondatai/gondolatai „felszabadultabbak” és eredetibbek. Persze vannak gondolatai, melyek a „jobboldalnak” sajognak, mint a harapás, bár nem tudom miért. A „liberálisoknak” meg többet juttat, mint szellemi ügyeskedés, még ha az „evangéliumi” szavakat vagy a „szépség vigaszát” nem is mondja el nekik. Egész jókat mond akkor is, amikor a szemétben vájkál, és még szellemi ösztönzésre is készteti, az amúgy kannázott bor jellegű, elfakult „újságírói műsort”!

 

Hogyan működik a kreativitás?

A magyar gazdasági csoda ünnepén még várjunk a pezsgővel! Az Orbán/Matolcsy féle gazdasági szabadságharcnak, gazdaságpolitikának nem vitatom a kreatív elemeit. Az történt, hogy a megszorításokkal tűzdelt ”gazdasági konfekcióöltöny” nem illett minden országra egyformán, mindenkinél másképp szorított, vágott, Orbán/Matolcsy ezt próbálják hol iparkodva, hol tapogatózva hordhatóvá tenni. Az természetes, akik másképp igazgatták/igazgatnák a ”gazdasági konfekcióöltönyt” azok Kasszandra hangján jósoltak kénköves sötétséget, ezzel kevéssé kell foglalkozni. De azzal igen, ha csalódtunk valamiben gyorsan tudunk-e váltani, a foglalkoztatottság alig több mint ötven százalékos, az állami újraelosztás kevéssel kevesebb, mint ötven százalékos, a közteherviselés még mindig egyenlőtlen, az állampolgárok jelentős része még túlzóan magas juttatásokat kap az államtól. Persze tudom, az embereknek nem a ködös jövőt, hanem a jelen javait kell felmutatni, különben kivicsorog a bizalmatlanság, mert most macskajajos böjt kezd lenni, és előtte nem volt - vagy nem mindenkinek volt - igazi farsang!

 

Murphy uniója

Nem tudom miért, de úgy látszik, hogy az Európai Unió mostanában inkább rombolja az életnormákat, és az emberek közönyét tökéletesíti minden iránt, ami nem a pillanatnyi anyagi lehetőség. Az európai közös politika közömbös az emberek számára! Az Angela Merkel és Nicolas Sarkozy vezette gazdaságpolitika kaptafáján megfejelt megoldások, inkább csak részsikereket hoztak. Persze lehet, hogy a tagországok anyagi, erkölcsi, szellemi erőfeszítése kevés, és inkább kimerülnek a hazafias riszálás és tányérozás mutatványa közben! De az utóbbi tíz év fordulatai bizonyítják, hogy az európai közös politika, ha valamiben csalódott is, megmerevedik, nem tud gyorsan változtatni. Ugyanakkor számonkérései hangosak, türelmetlenek és néha sportszerűtlenek! Hogy, Görögország asztmatikus halódása hova vezet, pillanatnyilag megjósolhatatlan, de még az is lehet, hogy elbúcsúztatja az eurót. Mondhatjuk, Európában kinyílott a pokol kapuja, már semmi sem biztos, ez az egyetlen bizonyosság. Ennek megfelelően kell élni! 

 

Az idei G8 fő témája az euró jövője lesz

Görögországban kezdik felfedezni, hogy nemcsak az egyén megy tönkre, ha többet költ, mint amennyije van, hanem az ország is! Menetrendszerűen most csődnek kellene következnie, de a gazdaságban semmi sem történik menetrendszerűen. A „merkel-i” terv, gazdasági növekedés serkentése megszorításokkal, eddig nem jött be. De Németországban 2013-ban választások lesznek, így a Merkel kormány vékony jégen táncol, a további pénzügyi mentőcsomagok megalkotásában. Valószínű, a görögökkel „újra” megértetik, hogy sem rövid, sem hosszú távon nincs más alternatíva, mint a megszorítások. Ha ez nem történik meg, lehet, hogy Görögország eléri azt a küszöböt, amelyen túl a szakadék, a semmi következik. És ezután, a görögöknek már csak a világ hulladékai jutnak, melyeket számukra, még esetleg odalök az élet.

 

Obama: Elköteleztük magunkat a növekedés ösztönzése mellett

A G8-csoport vezetői elkötelezettek a növekedés-ösztönzése és a pénzügyi konszolidáció mellett! Az eddigi növekedés-ösztönzési tervek, a világgazdaságban sajnos szánalmasan vizsgáztak. A G8-csoportnak lesz-e bátorsága, ereje, a mostani zűrzavarból felmutatni egy értelmes tervet? De ne olyat, mint egy rossz villanykályha, ami nem melegít, csak az áramot fogyasztja! Vagy semmi nem változik, a világgazdaságban, a növekedés-ösztönzésben, a hazudozás ugyanolyan könnyű, mint eddig?

 

MSZP: Véget kell vetni a „matolcsyzmusnak”

Tukacs István (és az MSZP) már megint, a kiürült nézőterükre akar bértapsolókat toborozni, de ehhez ritmusváltásra és nem óvatos torokköszörülésekre lenne szükség! Igaz a villogó ötletek, a szavak párbajozó ereje teljesen hiányzik belőlük, kérhetnének segítséget a Fidesztől! Mert a Fidesznek is szüksége van „rendes” ellenzékre, és nem csak azért, mert minden hatalmon lévő pártot minősít az ellenzéke is.

 

Ezért nem lázadtam

Réthelyi Miklós professzor, mint Magyarország nemzeti erőforrás minisztere reménytelen ügyekbe keveredett, de valószínű tudta, csak ilyesmivel érdemes foglalkozni! Áldozatot hozott mindenképpen, még akkor is, ha tudjuk a tények többet érnek, mint az álmok. Ezért megsértődni senkinek sem szabad!

 

Balog: Miniszteri szinten a roma integráció ügye

Most, hogy miniszteri szintre került a roma integráció ügye, azért figyeljünk, a társadalmi, a törvényes egyenrangúság rendben, de nehogy elsőrendűség legyen belőle.

 

Egy tucat előterjesztést fogadhat el a parlament

Tizenkét előterjesztést fogadhat el mai ülésén az Országgyűlés, míg további három javaslat esetében a módosító indítványokról döntenek. A képviselők kétszer is átírhatják az idei költségvetést…! Mint ahogy jó diagnózis nélkül nincs gyógyulás, úgy jó törvénykezés nélkül nincs jól működő állam. De vigyázzunk, ez a sietős, két kézzel írós, gyors iparkodás, nehogy a törvénykezés lényegének elvesztéséhez vezessen! A végén, a nagy sietségben még a „tetteket” sem tudjuk „elkövetni”, melyeket a „gyorsan készült” törvények szabályoznak.

 

Globalizáció helyett lokalizációt!

Tóth Gergely közgazdász láthatóan sokat olvasott ember, de a gazdasági válságról és a Magyarországról szóló diagnózisáról, csak „savanyú” elismeréssel tudok szólni! Úgy éreztem, szavaiból pont a közgazdaság lényegének „varázsa” veszik el, igaz, cserébe a „keresztény közgazdaság” sok titka feltárul.

 

Tranzakciós adó: a bankszövetség megosztaná a terhet

A pénzügyi tranzakciós illetékről szóló törvényjavaslat kapcsán a Magyar Bankszövetség módosítási tervei, minden túlzást előkeresnek - a bankadó 17-szerese az európai átlagnak, de csaknem 50-szerese lenne -, csakhogy az ügyfelekkel megoszthassák a terheket! Vigyázni kell, mert a végén a bankok a „jámbor” ügyfelekkel fizettetik meg a teljes illetéket, és ez, az egész törvényjavaslat megcsúfolását jelentené!

 

Támogatja az EP a tranzakciós adó uniós bevezetését

Lehet, hogy az Európai Parlamentnek nincs elég fantáziája, vagy a növekedéshez forrásokat találni - többek között - a magyar „példa” másolásával tudnak? Ha jól figyelnek, van még néhány „használható” ötlet!

 

Eljárást indított a rendőrség a Wallenberg-szobor meggyalázása miatt

Ezek a hírek, „disznólábazás”, amikor festékkel leöntenek, vagy más módon megrongálnak emléktáblákat, elszomorítóak. Ha az ilyen cselekedetekből kiszűröm az indulati elemeket, és az értelem mérlegére helyezem, a műveletlenséget és a butaságot látom. Ez alapvetően nem rendőrségi kérdés, mégis, az együgyű elkövetőket meg kell büntetni!

 

Az erős dollár és következményei

Az Egyesült Államok 2012. évi növekedési előrejelzése 2.4%, az euró zóna az első negyedévben csak alig úszta meg a recessziót! Ezek ismeretében nem csoda, ha az EU-tagállamok várható szánalmas idei teljesítése és a lejátszatlan görög váltság hatásait is figyelembe véve, erősödik a dollár.

 

Matolcsy: Magyarország két éve a gyógyulás útjára lépett

Matolcsy György szerint Magyarország két évvel ezelőtt a gyógyulás útjára lépett! De hiszen még a diagnózis sincs meg. Matolcsy nyugodtan megmondhatná az ország gazdasági helyzetéről az igazságot, az igazság megvallása nem csökkentené a nemzet erejét, de a hazugság tragédiához vezethet.

 

Elfogták a szoborgyalázókat

Ócska, buta módja az ellenállásnak a szobor vagy az emlékmű-gyalázás. Remélem, az elkövetők nem „olcsó” büntetést kapnak!

 

Hazugság, Kádár-kor a neved!

Kádár János uralmában, a hazugságot mindenki elsajátította, mert az emberek - kényszerűen - megtanulták, túlélni felsőbb parancs, mint hősködni!

 

Komolytalan minősítés a Standard & Poor's hitelminősítőtől

A Standard & Poor's pénteki leminősítő döntése mutatja, hogy a hitelminősítő elvesztette mérték és arányérzékét. Mégis, a hátradőléssel várjunk még, mert a magyar gazdaságpolitika rendszere még erőtlen, és ez hatással lehet az ország középtávú növekedésére is. Ennek megfelelően a jelenlegi alacsony gazdasági növekedés csak a mostaninál erőteljesebb gazdaságpolitikai fordulattal növelhető. Meg arra is érdemes figyelni, hogy a nagy fejlett ipari gazdaságokban most nagyon alacsony a kamatszint, így Magyarország részben ezért jó befektetési célpont, pedig jó lenne, ha nem ezért lenne!

 

Balog: Nem lesz tandíj, megszűnnek a keretszámok

„a minőségi követelményeket teljesítő diákok bekerülhetnek a felsőoktatásba, ha pedig vállalják, hogy a diplomaszerzés után Magyarországon dolgoznak, az állam a teljes képzési költségüket kifizeti”

Ez így ok! De nem tudom miért ilyen botorkálva alakul ez a dolog. Az oktatás a legfontosabb, ez az értelme mindennek, e nélkül széthull minden, csorda lesz, ugar, gyarmat, nem erős nemzet! Csak az tud tanítani, akit tanítanak, önmaguktól „világító lámpásokból” nincs elég.

 

Kultúrharc? – Piktorok és komédiások háborúja

Fekete György érthetően ideges, érzékeny, reménytelen témát kalapál, érdemi hatással akar lenni a művészekre, a művészetekre. Ez nehéz ügy. A hatás - a művész szelleme - az emberekben, akikre a művész a művével hat, ez számít. Egy lehetőség az ember számára valamiben gyönyörködni, s valamilyen többletet, új szempontot kapni, és ez a többlet aztán tovább él velünk, s néha talán segít is. Ebbe Fekete György nem tud beleszólni.

 

Hát Viktor, bocsi, de baromira nem értettük meg egymást

Szeretem, amikor mindenki elmondja a véleményét, s végül, ha ez emberileg lehetséges, megegyezzünk az igazságban. De az íratlan törvényeket, mely embernek emberhez való viszonyát szabályozza, érdemes ismerni. Ezért szeretném megjegyezni, hogy Konok Péternek a nyilvánosság előtti szellemi bírálat felelősségéről, valamint egymás tiszteletéről, érdemes elgondolkoznia!

 

O my prophetic soul!

A globalizált, értékválságos korban is, a nemzet felhalmozott értékei, értesülései folyamatosan zubognak, és valóban, néha tehetetlenül úgy érezzük, nem tudunk mit kezdeni vele. De az első riadtság múltával, az emberek újra nekilátnak megismerni, fegyelmezni és új rendszerbe sorolni a tapasztalataikat, de az már egy új korszak, új műveltség lesz. Vagy katasztrófa esetén a műveltséget elölről kell kezdeni, de azt hiszem, az ember mindig újra képes egy ilyen vállalkozásra.

 

Megszakadt a tárgyalás a HÖOK és a kormány között

A felsőoktatásra (meg minden oktatásra) kiadott pénz látszólag kidobott pénz, mint a vetőmag. Csodálkozom, hogy a kormány a felsőoktatáson akar spórolni, másutt pazarol, osztogat. A jövőt most megrázkódtatás mentesebbé tehetjük, ha az oktatásba befektetünk! Amúgy Magyarország rangját a világban, nem a (talán, előbb-utóbb lassan növekvő) gazdasági teljesítményünkkel, hanem tudósainkkal, művészeinkkel, íróinkkal és a művelt emberek sokaságával emelhetjük.

 

Ablakzsiráf

Tisztelt Megyesi Gusztáv!

Még ha a bosszús napjainkban, dühünkben, nem is tudjuk, hogy minek örülnék jobban, hogy legyen-e polgárháború, vagy ne legyen, a gondolatot rögtön a szemétbe kell dobnunk! Mindenféle háború az emberiség betegsége. Tudnunk kell, hogy, a barikádokon már nem dől el semmi, különösen nem az, ami az ember viszonya a társadalomhoz, és az embertársaihoz. A kétségtelenül jelen lévő megrázkódtatásokon, inkább közös erőfeszítésekkel kell túl lennünk, mint polgárháborúval! Örüljünk annak, hogy az ösztönök lázadása felett mindannyian uralkodni tudunk!

 

A lottóötös hihetőbb, mint a halál

A mai embert szorítja, nyomja a halállal való szembenézés. Nem is elsősorban a fizikai megsemmisülés, hanem az értelem elvesztésének tudata nyomasztó. Miután a halál egy „vesztes” állapot, hiszen - valószínűleg - senki sem tudja biológiai életének lehetséges teljességét megélni. Az ember legalább is azt érzi, a halál egy rettenetes korlát, mert nagyon sok mindent „itt kell hagynia” még. De tudjuk, Jézus meghal, de feltámad, meghalt, mint ember, de nem halt meg, mint Isten!

 

Az én kereszténységemet nem Semjén képviseli

Nincs ezzel semmi gond, az én kereszténységemet sem Semjén képviseli!

 

Szlovákiával szolidarít Semjén

Nyugodtan maradhat a szlovák kéteuróson a vallási jelkép. De ez sajnos nem segít abban, hogy éppen a kereszténység az, ami Európa életéből hiányzik!

 

Megszűnik a Heti Hetes?

Az RTL Klub Heti hetes műsora, a magyar televíziózás azon kevés műsorai közé tartozik, ahol van stílus, eleven energia, érzékelhető lüktető érverés! A Heti hetes nem a szellemi tunyaságra épül, nincs kondicionált trágárság, a szabad véleményalkotás lehetősége adott, és nem dörzsölgeti magát hízelkedve az aktuális hatalomhoz. Sokszor és váratlanul belekarmol az éppen hatalmon lévőkbe, de ez „politikailag ártalmatlan”, mindössze nem a hatalmon lévők kiszolgálása a cél, így ha a műsor megszűnik, a politikai okok kizárhatók. Az RTL Klub, ha megszünteti a műsort, lehet, hogy tovább lép a műveletlenség, humortalanság tömegcikkesítésében, főleg, ha egy lapos, értelmetlen és jelleg nélküli műsorral próbálja megcukrozni a vasárnap estét. Azt gondolom, a Heti hetes műsora a szétesés tüneteit nem mutatja, RTL Klubos megszűnése esetén a TV-s szellemi bolhapiacon hamar elkelhet.

 

Fábry, a magyar Dean Reed

Fábry Sándor tehetséges, tudja, jól kezeli az arányt a derű, és a mosolyogva elfogadó értelem között! Erős tehetségének van műfaja, a poénokat könnyedén - melldöngetés nélkül - nagy alkotóerővel tökéletesre smirglizi. A közszolgálatba átigazolása után, már inkább egy helyben jár, kevés lényegeset, eredetit épít - nem tudja igazában helyén van-e a műsorában minden - sok a mesterkélt ötletbukfenc, fintor, a korábbi műsordarabkákból összecsirizelt „produkció”. Nem tudni, a futószalagon termelt poénok, csak a lustaság, vagy más okok miatt jönnek át kevésbé”. Pedig ha a műsort nem tudja megtölteni „teremtő árammal”, mindegy minden szemfényvesztés, mesterkedés, a néző hamar észreveszi, az alkotóerő gyengülését, hiányát, és látja, ez az erő már alig mozgat meg valamit!

 

Gyászoltak a Heti Hetes szereplői

Az RTL Klub döntésével eldőlt a küzdelem az ésszerű és a nem ésszerű között! Októbertől folytatódik a Heti hetes - csak egy másik csatornán - az RTL2-őn. A műsor 500. adása is erőt, energiát és szellemi ösztönzést mutatott. Egyszerűen, szuszogó iparkodás nélkül néha rámutat, a politikai, a társadalmi rendszer visszásságaira. Persze ezek a meglátások, az éppen aktuális hatalomnak sajognak, mint a harapás, de ezeket a „hatalom” is tudja, látja. A TV műsorok gyakran lármás, eszelős, elfakult és kannázott zenés műsorai között, a Heti hetes kozmetikus álcázás és protézisek nélküli „pislákolása” az RTL2-őn is igazodó pont lehet, megtartása, mondhatom „vir prudens”-i döntés volt!

Egy-két mondat 1. Tovább
Szabadság

Szabadság

Egy bizonyos, minden ember és minden nép értéke azon múlik, milyen árat hajlandó fizetni a szabadságért. Szabadság nélkül nem érdemes élni. De azt tudni kell, hogy szabadságot kívülről nem lehet kapni. A szabadság az önként vállalt és jogosnak elismert kötelességek összessége, minden más nem szabadság, hanem csak önzés és kapzsi túlzás.

szabadsag.jpg

Szabadság Tovább
Ophelia

Ophelia

Alexandre Cabanel (French, 1823-1889) - Ophelia, 1883 (Oil on canvas)

Egy fűzfa hajlik a patak fölé,
Mely szürke lombját visszatükrözi.
Ahhoz vivé ő eszelős füzérit:
Csalán-, kakukfű-, torma-, kosborát
(Ezt pásztorink durvábban nevezik,
Holtember-ujjnak szűz leányaink).
Ott egy behajló ágra koszorúját
Függesztené, s a mint kapaszkodik,
Egy gonosz ág letört; s ő maga is
Gyom-ékszerével a siró folyamba
Zuhant alá. Ruhája szétterűlve
Mint hableányt tartá fen egy korig;
Mi közben régi nótákból danolt,
Mint ki nem is gyanítja ön baját;
Vagy oly teremtmény, ki a viz-elem
Szülötte és lakója. Csakhamar
Azonban ittas és nehéz ruhái
Dallam köréből levonák szegényt,
Sáros halálba.    

Shakespeare: Hamlet, dán királyfi - VII. szín (Fordította: Arany János)

alexandre_cabanel_ophelia.jpg

Ophelia Tovább
Joseph Stella - Red Amaryllis, c. 1929

Joseph Stella - Red Amaryllis, c. 1929

Joseph Stella (1877-1946) olasz születésű amerikai festőművész észak-afrikai és barbadosi utazásai során megérzett egy művészi ihletet, hogy trópusi madarakkal és virágokkal foglalkozó festmény sorozatot készítsen. Ezekben az életszerű munkákban, például a „Red Amaryllis” – ban Stella jól elkapja a trópusi virágok intenzív élénk vörösét és buja zöldjét a sötét háttér ellenében… valahogy egy természetes és természetfeletti állapot együttes ábrázolását sikerül elérnie…

joseph_stella_red_amaryllis.jpg

Joseph Stella - Red Amaryllis, c. 1929 Tovább
A Nap életet ad

A Nap életet ad

Frida Kahlo (Mexican, 1907-1954) - El Sol y la Vida, (Sun and Life), 1947 - - - A Nap életet ad a növényeknek… a növényekben megjelenő női és férfi nemi szervek, mint a teremtés lehetőségei együtt védik a növekvő magzatot. A Nap és a magzat sír… Ez amiatt lehet, hogy egy 18 éves korában bekövetkezett balesete miatt Frida Kahlo-nak nem lehetett gyereke…

frida_kahlo_el_sol_y_la_vida.jpg

A Nap életet ad Tovább
The Misses Vickers

The Misses Vickers

John Singer Sargent (American, 1856-1925) - The Misses Vickers, 1884 (Oil on canvas. Museums Sheffield) – „I am to paint several portraits in the country and three ugly women at Sheffield, dingy hole.” - This group portrait was painted to mark the 21st birthday of Mabel Frances Vickers (centre), shown with her sisters Florence (left) and Clara (right). The contrasting expressions and poses of the three sisters give the painting a tense atmosphere. This is amplified by Sargent’s use of perspective, which projects the figures forward out of the dimly lit room. This portrait was painted at the Vickers’ family home, Bolsover Hill in Sheffield…

john_singer_sargent_the_misses_vickers.jpg

The Misses Vickers Tovább
süti beállítások módosítása
Mobil