Manapság, amikor az emberek ideges értelmükkel, mesterséges rendtartások békétlenségében és önismeret hiányában próbálnak sikerre jutni, borítékolható a sikertelenség. De mi a siker? Beleülni a nagy autóba (lehetőleg cégautóba), a nagy házba, a nagy állásba, mint aki végre „beérkezett”. Ez a siker? És ha nincs siker, beszakad a föld a lábunk alatt? Sikeresnek kell lenni, ez a parancs, ha sikertelenek vagyunk elvesztünk? Hajtunk és belebetegszünk, így a legtöbb fiatal és középkorú „siker-betegségben” szenved. Valamiért a sikert célnak hiszik, és fogcsikorgatva erőlködnek, akarják a sikert. A siker nélkül szégyellik magukat. Pedig a cél egyszerűbb: simán lenni, szerelemben, barátságban, feladatban, erőlködés nélkül, és amikor mindez megvalósul, néha mellékesen jön a „siker”. Gyakran útszéli helyzetekben is érzünk különös rendet, összhangot, gyönyörködünk, valamilyen többlet és új szempontot kapunk valamihez, ez is siker a javából. De ha az ember nem bír lemondani az anyagi javakról, vagy ha nincsenek körülötte javak és ezt egyféle emberi bukásnak, sikertelenségnek érzi, ez baj. Ha valaki nem keres annyi pénzt, mint amennyit szeretne és ezt képességbeli, jellembeli bukásnak, hibának érzi, akkor lassan, de biztosan megbetegszik. Mit lehet tenni? Tanács nem nagyon van, talán az értelem a műveltség segíthet meg a gyönyör, ha nem vágytalan. Bár mostanság a műveltség meghalt, a nihil és a vágytalan gyönyör él. - Németh György – Egy tanár feljegyzései