Ritkán, de előfordul, hogy az ember egy cselekmény ismétlődésének pillanatát éli meg a jelenben… Nemcsak azt érezzük, hogy jártunk már ott ahol éppen tartózkodunk (egyszer már jártam itt érzés), ugyanígy, ugyanolyan feltétek mellett (persze soha sem jártunk ott), hanem az elkezdődött cselekménynek is már részesei voltunk. Ez a cselekmény ismétlődésének pillanata, ennek megélése, a szavak, amelyeket ki kell mondani, már kimondtuk, a mozdulatot, amit végre kell hajtanunk, már végrehajtottuk (meg van a mozdulat emléke) hihetetlen élmény. A déja vu (franciául: „már láttam”) párszor megtörtént velem, elképesztő volt, mint egy rövidzárlat. A déja vu-t, a tudósok szerint az emlékezet pillanatnyi zavara okozza. Néha az ok, hogy az egyik szemből néhány ezredmásodperccel előbb érkezik a látott kép az agyba, mint a másikból. Néha, az agy információfeldolgozási szinkronicitásáról, ennek sajátosságairól, eltéréseiről beszélnek. Ki tudja? Mindenesetre sajnálnám, ha csak ennyi, egy paramnéziás jelenség lenne a déja vu…