A résre nyitott ablakon át kezdett beszivárogni az ébredező város nyújtózkodásának zaja, amit csak lassan követett a redőny résein át beszűrődő fény. Két hete nincs munkám. Ez a sivár tény valahogy még nem ért el teljesen hozzám. Cserben hagy a vidámságom, ami a nehéz helyzetekben eddig mindig megtartott. A ráérősök lassúságával, nyugalmával ébredeztem, mintha szabadságon lennék.  Közben a mai nap lehetséges teendőin méláztam. A nap megtervezése nem volt könnyű. A szabadidő, a kötetlenség lehetősége a minden nyitott számomra gondolatokat erősítette az egyik pillanatban. Majd egy-két másodperc múlva a mi lesz velem félelme kerített hatalmába. Megérlelődött bennem felhívok néhány ismerőst, abból baj nem lehet. Talán tudnak valami állásról, ami a hirdetési oldalakra fel sem került. Vagy ha nem is tudnak segíteni, legalább lesajnálnak. Amikor a telefont a töltőre tettem semmi. Talán a töltő rossz, reménykedtem. A lakásban két-három töltő is lehet valahol. Keresgélés. Töltő egyelőre nincs, de az íróasztalfiók rejtekéből kezembe akadt sértetlen százdarabos névjegytömbre bukkantam. Révházi Péter mérnök-üzletkötő. Azt hittem már mindegyiket kidobtam. De se baj, a névjegyeket akkurátusan összetéptem, majd a konyhai szemetesbe a szemét különböző rétegei közé rendezgettem. Ki akarná összeragasztgatni őket, de mégis, ennek ez a módja. Az összetépés, a kidobás, a selejtezés mellett a régi gondfoszlányok lezárása örömmel töltött el. A telefon töltő probléma is kisebbedett. Azon morfondíroztam, pocsék állás nélkül, de a munkahelyi problémahegyek hátrahagyása másokra légiesen könnyűvé és felszabadulttá tett. A következő percben meg az járt a fejemben, nem is volt rossz ez munka. Kezdő mérnökként évekig szellőző berendezésekkel úri nevén légtechnikai termékekkel foglalkozhattam. Tervezés, beszerzés értékesítés, ügyfélkapcsolatok négy év. Ki tudna nekem erről újat mondani. Amit ott lehetett, mindent megtanultam. És ha ez a munka nem is életem nagy dobása volt, a jó fizetés, némi kötetlenség és a cégautó magánhasználatra a kényelmes állóvíz csónakjában évekig elringatott. Aztán egyszer csak az emberek nem akartak annyit szellőztetni. A cég lassan összébb húzódzkodott és kölcsönös megegyezéssel elbocsájtottak. Most itt vagyok a harmincadik születésnapom előtt néhány hónappal az állásnélküliség ismeretlen tájain. A munkahely keresés kezdeti lelkesedésén túl, és az igazán komolytalan álláskínálat szomorú valóságával összezárva. - Németh György – RP története

Lili kisbabásan aludt a kanapén. Csak ültem az asztalnál. Néztem a nyár barnaságával megajándékozott madonnaszerű ovális arcát és hallgattam az álmait. Aztán először halkan esni kezdett, majd néhány perc múlva zuhogott. Most már nem hallhattam miről álmodik. Az eső egyre hangosabban verte a tetőt. Csak fel ne ébredjen - reménykedtem. Lehunytam a szemem. Majd egy pillanatra kinyitottam és ránéztem az ablakon lecsorgó esőre. Úgy csillogott, akár a Tejút ezer meg ezer csillaga. Kicsit olyan volt, mint amikor egy nyári éjjel a tóparti strand kemény gyepszőnyegén a lóhere illatban Lilivel feküdtünk és néztünk az Univerzum végtelenét. Most is, akkor is alig bírtam lélegezni, valahogy a világegyetem súlya nyomta a mellkasomat Később az eső alább hagyott majd hirtelen elállt. Füleltem, esőcseppek már nem csapódtak a tetőre. Aztán hirtelen meghallottam az éjszakát a tető fölött, amely nem a szél volt, hanem mindaz, ami az éjszakában volt. - Németh György – RP története

A sápadt sárga napfény átszivárgott a park pirosló őszi fái között A lágy szél ide-oda hintáztatta rendezgette az elszáradt leveleket. A csípős október végi reggelhez képest ez a késő délelőtti meleg fény ajándék volt. A park játszótere felől jókedvű óvódások viháncolásának hangjait hozta a szél. Mi leültünk egy napsütötte padra. Lili a reggeli hidegre tekintettel túlöltözte magát. A sapkáját, sálját, kesztyűjét levetette és a hátizsákjába gyömöszölte. Lehunyt szemmel hagyta, hogy a Nap arcának minden részletét felfedezze. Nem beszélgettünk. Lili mindig azt mondja, hogy a beszéd nem sokat jelent. És csak akkor beszéljünk, ha érdemes tönkretennünk a tökéletes csendet. Azt mondja: A legtöbb ember állandóan beszél, annyira, hogy elfogy a lélegzete, mire valami érdemlegeset mondana. Ez a kávéházi tapasztalata. Tanárnő, de most pincérnő egy kávézóban. Pénz, útkeresés vagy csak valami pillanatnyi őrültség nem tudom. A napsütéses csendben a megismerkedésünk története jutott eszembe. A kávézó, ahol megláttam és úgy tettem mintha észre sem vettem volna - ekkora barom vagyok. Az elfoglalt mérnök-bróker - és költő - álarcában, leplében laptoppal fontoskodva igazi faszfejként túlzó borravalót adtam. Nagyon erősnek és bátornak akartam látszani függetlenül attól, hogy mindettől messze járok. - Németh György – RP története

Sok emberrel fogsz találkozni az életedben. Mind különlegesek. Olyanokkal, mint a tündöklő virág, a dühöngő óceán, a csendes erdő, a magas hegy és a színes égbolt. Ilyenekkel fogsz találkozni. De lesz találkozásod zivatarokkal és találkozni fogsz villámokkal is. Lesznek szívdobogtatók lélegzetet elállítók, ők néha magadra hagynak. De megújulsz. Találkozni fogsz napkeltékkel, találkozni fogsz virágos kertekkel. Ők sok fényt adnak neked és kalandokba visznek. Segítsd őket, hogy felfedezzétek egymást. És mindannyiukban lesz valami új, valami más, amit majd megtanulhatsz tőlük. Ne félj a találkozásoktól! {Németh György – RP története (részlet)}

Egy könnycsepp. Szikrázó. Ősi. Tiszta. Egyik követi a másikat. Az esőhöz hasonlóan az első keserű cseppek a viharban születnek. Az idők folyamán a gyűlölet és a pusztítás a könnycseppeket folyókká duzzasztotta Ádám és Éva szelíd arcán.

Ma fagyos, napos reggel. A madáretetőket feltöltöm. Várom a madarakat. Ahhoz, hogy meglássuk őket, szükséges, hogy a csend részévé váljunk. Kicsit később a kert végében vaddisznó szöszmötöl, kérdőn néz rám, miért csak a madarakat etetem. Nem is tudom. Talán holnapra neki is kerítek valami reggelit…

Szerinted az univerzum harcol a lelkekért? Egyes dolgok túl furcsának és erősek tűnnek ahhoz, hogy véletlenek legyenek.

{Kép: John Simmons (British, 1823-1876) – Hermia and Lysander, A Midsummer Night’s Dream, 1870}

A hallgató nem jár be, nem készül. Nem tudja, mit akar. Halogat, halasztgat, pótmegoldásokat keresgél. Talán el kellene bocsájtanom. De mégse. Érzem, sok minden van benne. Nem tudom meghozni a nehéz döntést. Várok és megadom neki az időt, amire szüksége van. Dönt, elmegy. Kérdez: Mi leszek? Meglepő leszel - mondom. ~ Egy gyógyszerész feljegyzései

Olvass el ezer könyvet, élj ezer életet. Ahány könyv annyi élet. Sokan úgy gondolják, hogy az olvasás egyfajta menekülés az "igazi" mindennapi világból egy képzeletbeli világba. Ostobaság az olvasást a valós problémák elől a könyvek világába való menekülésnek tekinteni.  A könyvek olvasása egész mást eredményez. Az olvasás módot ad arra, hogy a belső világunkban szétszórt tapasztalat és ötletdarabok, törött emlékek, összeálljanak számunkra használhatóbb formákká. Végül is, hogy teljesebb emberi lények legyünk. - Németh György – Egy gyógyszerész feljegyzései

Lehetek én a kék, ahogy a vakok elképzelik, vagy a tudás gyökere mit örökké kutatsz. Lehetek én a sárga, a szél és a mályva vagy válaszolok a fénylő szivárványra. Lehetek én a mindenütt jelen lévő fa az eget karcolva. Lehetek én a zöld, a vihar vagy a színtelen hullám, mely egy sziklaszirtre ugrál. Lehetek én a nap, hogy megtörje a vizet. Lehetek én a lelked festményében a színek rendezője…

A könyvek nem felejtenek. Magukkal viszik múltjuk olvasóit, bárhová is kerülnek. Firkák, aláhúzások, bejegyzések, préselt virágok, régi könyvjelző mind megmaradnak. A könyvek nem felejtik el azokat az embereket, akik a kezükben, gondolataikban és álmaikban tartották őket. - Egy tanár feljegyzései

Még akkor is, ha későn jössz haza és én már alszom, súgj a fülbe egy kis gondolatot, arról, amit ma láttál. Mert szeretem, ahogy nézel a világra. És annyira boldog vagyok, hogy melletted lehetek, és a te szemeddel is láthatom a világot.

(Kép: Eric Zener – Sleep)

Azon a napon, amikor egy pocsolya inkább akadály, mint lehetőség számodra… megtudod, hogy a gyermekkorod véget ért.

Ha szívből teremtek, akkor majdnem minden működik, ha fejből, szinte semmi. - Marc Chagall - - {Kép: Ivy Nicholson in Marc Chagall’s Venice studio (artjournal)}

Mindig bátor vagyok, de ritkán azért félek, és ahogy látom a világot, a színeket, hallom a hangokat, úgy érzem, nekiláthatnék regényt írni… de valahogy sohasem jutok el az írógépig…